Bizottság nem tárgyalja, olvasható a decemberi ülés minden előterjesztése után.
Novemberben Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának elnökévé választottak. Új szerep: nem csak kérdéseket kell feltennem és ügyeket göngyölítenem ellenzéki watchdogként, hanem egy bizottság elnökeként meg is kell azokat válaszolnom. Magyarázattal kell hát szolgálnom: miért nem kezdtük meg a munkát idén. Profán oka van: nem tehettük.
A képviselő-testület ugyanis egy három fős bizottságot választott októberben, hogy előkészítse a novemberi ülésre a bizottsági rendszer felállítását, az új struktúra szabályozását, az SzMSz legfontosabb módosításait. Egyetlen képviselőként októberben nemmel szavaztam az előterjesztésre, ugyanis szélesebb egyeztetési mechanizmust tartottam fontosnak annál, hogy csupán hárompárti bizottság alakuljon (MSZP-FIDESZ-DK), s igazam lett. A bizottság és a hivatal által benyújtott javaslat nem tartalmazta a bizottságok hatásköreit és feladatait. A hiányosságokat most decemberben korrigáljuk, így januárban a bizottságok már valódi, felelős munkát is végezhetnek kellő hatáskörökkel.
Rövid részlet a 2014. november 13-i testületi ülés jegyzőkönyvéből, az SzMSz (szervezeti és működési szabályzat) módosításának vitája:
Mach Péter: … Az irányt jónak tartja és fontosnak érzi, hogy az SzMSz-ükben szabályozzák az online közvetítést és a napirend előtti felszólalást valamilyen formában hozzák vissza. A hozzászólások szabályozását is megkezdték, így az irányt jónak tartja. Véleménye szerint nem olyan formában kell működniük tovább, mint ami az előző ciklusban volt. Köszöni, hogy befogadták javaslatát a képviselők és a frakció alakítás korlátját négyről két főre csökkentették. Megjegyzi, hogy a bizottságokkal kapcsolatban még van némi hiányérzete.
Holnap nem csak testületi ülést tart Pesterzsébet Önkormányzata, hanem közmeghallgatást is. Menjünk el minél többen, töltsük meg tartalommal az önkormányzatiságot, vegyünk részt a kerület közéletében.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. december 11-én (csütörtök) 14:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.
A napirendi előterjesztések innen letölthetőek.
N A P I R E N D I P O N T OK
1) Beszámoló a két ülés között eltelt időszak munkájáról, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (Később érhető el!)
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta2) Fellebbezések – ZÁRT ÜLÉS! (Később érhető el!)Javaslat (népjóléti típusú) fellebbezések elbírálására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta
3) Javaslat Zrínyi Miklós Általános Iskola intézményvezetője megbízásának második ciklusra történő támogatására – ZÁRT ÜLÉS! (Később érhető el!
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta4) Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 37/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelet módosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta5) Javaslat az Önkormányzat 2015. évi munkatervének jóváhagyására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta6) Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta7) Javaslat a TÉR_KÖZ Város-rehabilitációs pályázatban önrész biztosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta
8) Javaslat Budapest Főváros XX. kerület M5- Erzsébet csatorna - Nagykőrösi út - Szentlőrinci út által határolt terület szabályozási tervének véleményezésére adott válaszok elfogadására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta9) Javaslat az Önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési munkatervének módosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta10) Javaslat az Önkormányzat 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének jóváhagyására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta11) Javaslat étkezési nyersanyagnorma megállapítására (Később érhető el!)
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta12) Javaslat a Keresztény Advent Közösség Szociális Szolgálata Alapítvány támogatásának módosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta13) Javaslat foglalkozás-egészségügyi ellátás biztosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta14) Javaslat szobor elhelyezésére
15) Javaslat az úszás és korcsolyaoktatás 2015. évi finanszírozására (Később érhető el!)
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta16) Javaslat önkormányzati intézményi státuszok módosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta17) Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Igló u. 6. sz. alatti 172499/0/A/13 hrsz-ú és a 172499/0/12 hrsz-ú irodák, valamint a Budapest XX. Kossuth Lajos u. 77. sz alatti 172396/A/9 hrsz-ú raktárhelyiség használatba adására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta18) Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Igló u. 6. sz. alatti 172499/A/15 hrsz-ú és a 172499/A/17 hrsz-ú helyiségek használatba adására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta19) Javaslat a közterületek használatáról és használatának rendjéről szóló 10/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosítására
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta20) Javaslat egyes állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba került ingatlanokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség teljesítésére
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta21) Beszámoló az MNV Zrt-vel kötött Megállapodásban előírt kötelezettségek teljesítéséről
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta22) Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendeletének módosítására (Később érhető el!)
Tárgyalja: bizottság nem tárgyalta23) Bizottságok beszámolói, tagcserék, kérdések, bejelentések, interpellációk
Előadó: Bizottsági elnökök, tanácsnokok, képviselők24) napirendi pont: Javaslat az önkormányzati intézmények finanszírozási rendszerének megváltoztatására
KÖZMEGHALLGATÁS
Helye: CSILI Művelődési Központ Vízvári terem
Időpontja: 18 óra

Ma van a Korrupcióellenes Világnap. Az ENSZ-közgyűlés 2003. október 31-én elfogadott korrupcióellenes megállapodása rendelkezett a korrupcióellenes világnap megtartásáról, hogy ráirányítsa a figyelmet a jelenség romboló hatására, és hatékonyabb fellépést tegyen lehetővé a visszaszorítása érdekében
“Magyarország visszaérkezett a kőkorszakba. A Fidesz-KDNP kormány tagjai nem csak ősember módjára beszélnek az őket bírálókról, hanem ősember módra igazi gyűjtögető-vadászó életmódot folytatnak. Levadásszák az őket kritizálókat, és lépésről lépésre gyűjtögetik vagyonukat. Újabb és újabb nullák a bankszámlákon, luxusórák, gyerekekre íratott villák, megszámlálhatatlan szobával bíró luxusvillák munkájuk “gyümölcse” - fogalmazott Szabó Tímea mai sajtótájékoztatóján.
Hosszú elemzések készülhetnének róla milyen szemléleti torzulásokat okozhat ha egy párt ciklusok óta gyáva megméretni magát a választásokon. Nem tesszük, nem teszik. Talán már nem is érdekes annyira, ekkora jelentősége sem maradt ennek a pártnak: egy komolyabb elemzést sem érdemelnek miért jutottak el idáig, s miért nem tartanak sehová. A semjénizmus, az erdélyi lovastúra, a misebor használata a parlamenti munka erősítéséhez persze lassan tűnő emlék, de az idő múlásával mégis halványuló.
Az idei téli szünet a korábbi évekhez képest jóval hosszabb, 16 napos lesz, ez magyar gyermekek tömegei számára 16 nap éhezést jelent. Amíg Lázár János 70 milliós villát vesz fiának karácsonyra, vagy Kósa Lajos milliókért utazik külföldre szórakozni, addig több százezer gyermek fekszik le éhesen. Bár Harrach Péter szerint a gyermekéhezés egy életforma, a PM meggyőződése, hogy a gyermekéhezés Magyarország legnagyobb szégyene.
A gyermekek helyzete a roma háztartásfővel rendelkezők (70%-os szegénységi ráta), a három- és többgyermekes családok (esetükben a szegénység egyre drámaibb, 3 év alatt a duplájára, 41%-ra nőtt az érték), illetve a gyermeküket egyedül nevelők (30%) esetében a legrosszabb. A magát családbarátnak hirdető kormány gyakorlatilag gyermekek százezreiről mond le nap, mint nap, amikor a támogatási rendszer átalakításával sokaktól a méltósággal megélhető mindennapok egyetlen fedezetét biztosító forrást vonja el. Mára a többgyermekes családok közel fele szegénységben él, sokuknak mindössze 22.800 Ft-ból kell megélniük.
Rohan az idő: még Index blogketrecben az 
Mondhatnánk akár, hogy minden jó ha a vége jó: a tegnapi újsághírek szerint a HVG cikkének köszönhetően a lenyúlt 1%-ból a kormány utólag visszapótolta a hiányzó összeget a tartalékból. Nem baj ellopják majd másképp.
Jövőre ki fog ismét 1%-ról nyilatkozni adóbevallásában ha így költik azt el? Elég probléma az adóhatóság teljes hitelvesztése, vezetőinek kitiltása az USA-ból, a végeláthatatlan mennyiségű korrupciós ügy, az ellenőrizetlen ÁFA és egyéb csalások, Az emberek amúgy sem szívesen fizetnek adót, ha azokat, akik beszedik azt korrupción és lopáson kapják még kevésbé fogják. A kormánynak köszönhetően a béka segge alá fog zuhanni az amúgy sem túl magas adófizetési morál. S hála az újabb botrányuknak most már az 1%-ok felajánlását is a mutyi bűze lengi be.
Most pedig befejezik amit elkezdtek a trafikok esetében is: először elvették a cigaretta és dohánytermékek értékesítésének jogát a helyi vállalkozóktól, kiskereskedőktől, trafikosoktól családok ezreitől elvéve a munkát és megélhetést biztosító jövedelmet. Kiosztották azt barátaiknak, ügyfeleiknek és lekötelezettjeiknek.
Két évvel később, most szombaton pedig Karácsony Gergellyel, Zugló polgármesterével tartottam sajtótájékoztatót. A PM elnökségi tagjaként a sajtótájékoztatón elmondtam: a párt valamennyi önkormányzati képviselője csatlakozott az „ez a minimum az önkormányzatokban” kezdeményezéshez és az önkormányzatok soron következő ülésén kezdeményezzük egy ehhez illeszkedő rendelet elfogadását, amely nem csak a szerződések, hanem az önkormányzati képviselők és önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek vagyonnyilatkozatai esetében is biztosítja a nyilvánosságot.
Bár a nyereményjáték két éve „kudarcba fulladt” (megmutatta hol tart a kerület) az elmúlt években voltak részsikereink, számos javaslatomat elfogadta a testület:
Tegnap nyílt napon voltam a fiam iskolájában. Két órát: egy olvasást és egy matematikát is végigültem. Reggel felkelésnél érezhető volt a feszültség, a szokottnál és bőbeszédűbb volt, s minden mondatán érezni lehetett már útközben is, hogy most nagyon koncentrál. Fontosak az ilyen visszajelzések, egy teremnyi csillogó szemű fiú és lány, akik napok óta erre készülnek, megmutassák mire képesek. Csoportfoglalkozások voltak és számos játékos feladat, ének, mondóka és mese. Szülőként nem győzök csodálkozni azon, hogy minden nehézség ellenére milyen pedagógusai vannak ennek az országnak, s mi mennyit köszönhetünk nekik. Jó érzés tudni, hogy jó kezekben vannak a fiúk. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy ilyen fegyelmezett osztály, jól nevelt gyereksereg csak a mesékben van, meg persze egy zsúfolt teremben 30 szülővel a hátsótraktusban. Ahogy az osztályfőnök mondta, ennél azért hangosabbak szoktak lenni, főleg egy fiú, akinek az apukája hátul ül a sarokban. Köszi Igor! :-)
Ott leszek a Pedagógusok Szakszervezetének demonstrációján, szülőként támogatom a tanárokat, az iskolákat. Katasztrofális helyzetbe hozza ugyanis a köznevelés teljes rendszerét a jövő évi költségvetés tervezete. A Fidesz legszívesebben összeszerelő-országot csinálna hazánkból, ahol milliók állnak némán a futószalagok mellett, s további százezrek robotolnak közmunkásként éhbérért. Ezért jövőre visszavágnák a középfokú oktatás finanszírozását, és kiszakítanák a szakiskolákat, de a szakközépiskolákat is a közoktatás rendszeréből. Miközben a stadionépítés zavartalanul folyik, az oktatás finanszírozása háttérbe szorul. Ez katasztrófához vezet: versenyképtelenné válik az ország, növekszik a munkanélküliség, csökkennek a fizetések, és egy szűk elit termeli újra magát, elzárva a felemelkedés lehetőségét a munkások és alsó középosztálybeliek gyerekei elől. Ráadásul a vidéki városok sora veszítheti el egyetlen gimnáziumát, miközben az onnan a szakközépiskolákba, szakiskolákba áttuszkolt tanulókat ingyenmunkaerőként használja a nagyvállalkozói lobbi.
Márpedig én nem ilyen országban szeretnék élni. Én stadionok helyett inkább az iskoláink, gimnáziumaink megmentésére szavazok. 



Mai sajtóhír, hogy a kúria döntése szerint, a lakhatási szegénység - és az azzal szoros összefüggésben álló guberálás - létállapot, amely a közösség számára is szociális kötelezettségeket teremt. El is kaszálták tehát Tarlós hajléktalan-rendeletét. Kerek egy éve, 2013. október 31-én döntött Pesterzsébet képviselő-testületének fideszes többsége arról, hogy támogatja a Fővárosi Önkormányzat rendelettervezetét és 
Azóta sok minden változott a kerületben:
Mai sajtóhír, hogy a