Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Pesterzsébeten hagyományosan a Vöröskereszt szervezésében kerül megrendezésre az ünnepség az Anyák szobránál a Szent Erzsébet téren. A szobor 1933-ban készül és Kaszab Károly alkotása. Idén május hatodikán került sor a rendezvényre, ahol közösen vettek részt a dél-pesti kerületek iskolái, kispesti, pesterzsébeti, csepeli és soroksári diákok és pedagógusok adtak műsort a csillogó szemű anyukáknak és nagymamáknak.
Pesterzsébeti képviselőként persze tudom, sokan nem vesznek részt ezeken az ünnepségeken, ők az önkormányzat döntéseivel akkor találkoznak, amikor szembesülnek vele, hogy a megalázóan alacsony bérű közfoglalkoztatásból is kikerülnek, vagy ha a szétmutyizott kerületi közétkeztetés miatt éhesen jön haza gyermekük.
Ahogy a Dinamo Műhely blog szerzője is írja: