Ingyen volt a kenyérlángos, átverték az egész várost: negyedére csökken május elsejétől a közfoglalkoztatottak létszáma.
Két héttel a választások után, április 24-én Pesterzsébet Önkormányzatának fideszes többsége úgy döntött, hogy csupán 120 fő támogatásra jogosult kerületi lakos közfoglalkoztatására pályázik a május elsejével kezdődő időszakra. Április 30-ig ez a létszám 506 fő volt.
"Mindenki annyit ér, amennyije van." A szegények és rászorultak addig értek valamit, amíg a szavazatuk fontos volt.
Május elsején a Munka Ünnepén tehát Pesterzsébeten a negyedére csökkentik a kerületi közfoglalkoztatottak létszámát. Igen, jól olvassák, nem egészen a negyedére csökkentik, közel négyszáz családban veszítik el a munka világába történő visszajutás lehetőségét.
A kerület FIDESZ-es többségének tehát ennyire fontos, hogy minél több aktív korú, szociálisan rászoruló munkanélküli kerületi lakos számára nyújtson munkalehetőséget. Ennyire, vagyis semennyire.
A közmunkaprogram eddig sem oldotta meg a foglalkoztatási problémákat Magyarországon, bár néhány önkormányzatban, szociális kertekkel, közkertekkel, szociális szövetkezetek elindításával és egyéb helyi innovatív kezdeményezésekkel párosítva, sikerült ennek az elhibázott koncepciónak is megtalálni az előnyeit.
Majd jött a választási kampány, képzési rendszer sárga és piros karikákkal, reménytelen helyzetbe sodort iskolák, teremhiány, felújítás, túlzott létszámú téli kertész csapatok, hóeltakarítók hó nélkül... A Patyomkin herceg közmunkásai.
Mindenki tudta, ez csak egy blöff, nem tartalmazza a költségvetés az egész éves keret fenntartásának lehetőségét. Polgármesterek, önkormányzati képviselők jelezték, ez fenntarthatatlan ebben a formában. De számos család számára nyújtott reményt: esélyt adott a családfenntartónak, szülőnek, anyának és/vagy apának, hogy munkalehetőséghez jusson, megmutatta, hogy a segélyen túl is van élet.
Eltelt két hét a választások után és leszóltak: ennyi volt, nincs itt már több látnivaló. Pesterzsébet rászorultjai pedig hamar megtapasztalhatták mire számíthatnak a harmadik Orbán-kormánytól. Senkit nem hagynak az árokparton, inkább belökik az árokba.
A döntést megelőző vitában többször elhangzott, Dr. Vas Imre fideszes alpolgármester örökbecsű gondolata: az ellenzék nem érti a közfoglalkoztatás lényegét.
Nem értjük amikor szóvá tesszük, hogy ne szüntessünk meg munkahelyeket az intézményeinkben csak azért, hogy olcsóbban vehessünk fel az adott munkakörre közmunkást. Nem értjük, hiszen egyrészt a munkaerőpiac szereplőinek olyan mértékű kizsákmányolását jelenti, amit még a XIX. században is megirigyeltek volna, másrészt az ország gazdasági fejlődését is gátolja.
Nem értjük amikor egy programot, minden utólagos vizsgálat, elemzés nélkül egyszer csak a negyedére vágnak vissza április végén, május elsejei hatállyal.
Április hatodikán választott az ország, s a döntést el kell fogadnunk.
A harmadik kormány azonban ott folytatja, ahol a második abbahagyta: amit elvesz a szegényektől, azt a gazdagoknak odaadja. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ugyanis a kiszolgáltatottságra és a félelemre épül.
A közélet aktív ellenzéki szereplőinek, önkormányzati és országgyűlési képviselőinek, politikusoknak ezért is közös felelőssége, hogy tegyen a kiszolgáltatottság, a szegénység ellen. Tegyen a leszakadók felszabadításáért. A baloldalnak le kell ásnia a bajok gyökeréig: pontosan meg kell vizsgálni, az egyes társadalmi csoportok hogyan tagozódnak be az elnyomás rendszerébe: a közmunkások, a „bérből és fizetésből élők”, a nyugdíjasok, vagy a külön-külön agyon-alázott egészségügyi dolgozók, rendvédelmiek, külföldre üldözött fiatalok.
Amíg május elseje nem a szolidáris munkások napja lesz, amíg nem a kiszolgáltatottság, a szegénység, a gyermekéhezés és a munkahelyteremtés lesz amire megoldást nyújtanak az ellenzéki politikusok, hanem egy LMP-MSZP bohózat sokadik részét vetítik helyette a ki tud alkalmatlanabb főpolgármestert jelölni címmel, addig nincs kiút a válságból.
1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A negyedik napon, azaz május 4-én a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba. A történelembe Haymarketi zavargás néven bevonult esemény során összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét.
Ma azonban már a 32-36 órás munkahét bevezetését fontolgatják számos európai országban.
A baloldalnak, ha labdába akar rúgni, közösségeket kell szerveznie, mozgalmat, ellenállást, szabad szakszervezeteket, filmklubokat, természetjáró klubokat, közösségi kerteket.
Szolidaritást a munkavállalókkal, szolidaritást a közfoglalkoztatotakkal!
