A februári testületi ülésen döntöttünk: nem engedtük még jobban szétnyírni a szociális védőhálót a kerületben, a javaslatomra pedig júliusban ismét átnézzük a kerületi szociális ellátórendszert, hogy valóban ne kerüljön senki nehezebb helyzetbe idén annak ellenére, hogy a kormány lepasszolta az aktívkorúak támogatását az önkormányzatoknak.

Mégsem dőlhetünk hátra, a reménytelenség, a szegénység nem csökkent a kerületben, csupán lassítottuk az ide vezető folyamatokat.

Pesterzsébet nem vezetett be új adót, nem emelte a régieket, sem a bérlakások bérleti díjának összegét. Kompenzálja az óvodai és iskolás közétkeztetés áremelkedését a pesterzsébeti családoknak, így az egészséges menza program terhei nem hárulnak az itt élőkre. S bár a kormány áthárította az önkormányzatokra az aktívkorúak ellátását, idén ugyanazokkal a feltételekkel és összegben jutnak a rászorultak támogatáshoz mint tavaly.

Pesterzsébet Önkormányzatának baloldali többsége elfogadta határozati javaslatomat és így a hivatal a júliusi testületi ülésre beszámolót készít a települési támogatásokról szóló rendelet hatásairól. Pesterzsébet képviselő-testületének többsége számára ugyanis az idős, gyermek és aktívkorú rászorultak támogatása egyaránt fontos, így elkötelezettek vagyunk abban, hogy a márciustól felálló új szociális támogatási rendszerben is ugyanazokkal a feltételekkel és összegben juthassanak a rászorultak támogatáshoz mint tavaly.

A fideszes képviselők persze nem hazudtolták meg magukat, természetesen ők nem támogatták a javaslatot, számukra a kormány iránti lojalitás fontosabb az itt élő szegények, krízishelyzetbe kerülők támogatásánál. Fideszes képviselőtársaim a Gucci-kormány szegény-ellenes politikáját képviselik a kerületben is, szerintük akinek nincs semmije, az annyit is ér.

Gyakorlatilag megszüntette a Gucci-kormány az aktívkorúak támogatását: csak a pár hónapig járó álláskeresési támogatás, illetve a közmunkaprogram révén kaphatnak bármilyen állami támogatást. A szociális ellátások drasztikus átalakítása, egyes támogatások megszüntetése, az elvonások drámai következményekhez vezetnek. 2015 márciusában a méltányossági közgyógyellátások fedezete nullára csökken, megszűnik az óvodáztatási támogatás, az adósságkezelő szolgáltatás, a lakásfenntartási támogatás és a rendszeres szociális segély. Ezek egy része „települési támogatás” címen továbbél, de csak ha az önkormányzat akarja és tudja fizetni. Az önkormányzatok tehát most azt próbálják megoldani, hogy biztosítsák a nyakukba szakadt szociális támogatásokat a krízishelyzetbe került személyek számára.

A központi költségvetés helyett az önkormányzatoknak maguknak kell előteremteniük a forrás egy részét. Megpróbálnak a dologi kiadásokon takarékoskodni, szoros, komoly költségvetési fegyelmet követelő gazdálkodást választják (Pesterzsébet ezt választotta), vagy adót vetnek ki, hogy biztosítsák a fedezetet, vagy ellátatlanul hagyják a szegényeket, csökkentik a támogatások összegét, szigorítják a hozzáférést (mint ahogy ezt számos jobboldali többségű önkormányzat teszi, például a 8. kerület).

Pesterzsébeten a baloldali többség tehát teljesítette a minimumot, nem szigorította a támogatási rendszert, nem próbált meg kiszorítani rászorult köröket a támogatási rendszerből, hanem a kormány eredeti szegény-ellenes szándékait felülírva szinten tartja a szociális ellátó és támogatói rendszerét.

De vajon elegendő-e a szociális válság közepén ennyit tenni? A fideszes városvezetés 2011-ben megszüntette a méltányossági ápolási díjat a kerületben. Ez akkor kb. 220 embert érintett. 

Vajon megelégedhetünk-e azzal, hogy nem lökjük bele a kormány által ásott gödrökbe a kerületben élőket, vagy fel is kell őket segíteni a földről?

Szerintem nem elégedhetünk meg: a szegénység növekedésének megállítása érdekében ugyanis most nemhogy szűkíteni, éppen ellenkezőleg: bővíteni, erősíteni kell a szociális védőhálót, beleértve a szociális szolgáltatásokat. A problémák súlyozása a luxusvilla-jobboldal teremtette szociális válság országában ugyanis nem egyszerűen fiskális, hanem erkölcsi kérdés. Egészen más megoldásokat kell keresni a szociális biztonság megteremtése érdekében. Tanulva a múlt hibáiból, keresni kell azokat az új megoldásokat, amelyek visszaadják a szegények emberi méltóságát, biztosítják, hogy senki ne éhezzen hazánkban, és mindenkinek legyen hol laknia. Az elszegényedés visszafordításáért újra kell gondolni a segélyezés rendszerét, a kiszámítható és tartós, működőképes ellátó és támogatási rendszerre van szükség, ez jelent ugyanis segítséget az állástalan szegényeknek a munkakeresésben.

Ezért várom érdeklődéssel és mély bizalommal a zuglói modell tapasztalatait. Ha sikerül bevezetni és működőképessé tenni a „minimumjövedelem” programot, akkor a baloldali többségű önkormányzatok számára hatalmas tér nyílik: fenntartható módon segíthetjük a kerületek, települések nincstelenjeit, rászorultjait. Néhány közgazdász szerint Karácsony Gergely elképzelése dicséretes, de ennek a mai Magyarországon nincsenek meg a pénzügyi feltételei. Ha a zuglóiak rácáfolnak a tamáskodókra, akkor megálljt parancsolhatunk helyi szinten az elszegényedésnek és reménytelenségnek és megvalósíthatjuk a megújulás és az igazságos társadalom programját.