Organikus káosz

 

"Kisfia született! Gratulálok!" "Egészséges kislány, Apuka! Gratulálok!" - boldog mosollyal, egymás szemébe kapaszkodva ízlelgeti ezeket a szavakat napról napra minden szülő. Család születik, boldogság, gondoskodás, de ezzel együtt új életforma, változások is. A nő büszkén küldi a babafotókat kollégáinak, a férfi pedig aggódva számolja újra és újra a családi költségvetést. Mennyi kell a pelenkára, a gyerekorvosnak, babakocsit inkább használtan vesznek. De a baba vidám kacagása, a napról napra látható fejlődés hosszú hónapokra feledtetni képes a gondokat. A rosszkedv lassan kúszik a családok életébe. A férfi munkahelye bizonytalanná válik, a nő fényképeire már a kutya sem kíváncsi a régi munkahelyen. A mindennapok monotonitása, a banánpürés otthoni melegítők és a játszótéri beszélgetések elindítják az anyát a depresszió lejtőjén. Vannak, akik vidáman felvállalva élik meg ősanyaságukat, s csak titokban álmodnak egy esti színházról vagy a párjukkal töltött hosszú hétvégéről. Mások rosszkedvűek, a konyhapénzt számolgatják és néhány forinttal olcsóbb bevásárlás érdekében elbabakocsiznak a világ végére. Megint mások pedig arra gondolnak, hogy az életük akkor teljes, ha nem csak az anyaság szerepét élik át.

 

Milyen szerepei vannak egy nőnek? Lássuk: feleség, társ, szerető, gyermek, testvér és anya, de munkatárs, vezető vagy művész is egyben. Ha az egészséges egyensúly felborul a szerepek között, akkor súlyos mentális problémák kezdődhetnek. A depresszió, kilátástalanság és kiégés nem csak a munkahelyre jellemző gond: bármely szerepben megélhető, ha a kihívások mértéke túlzó, s a sikerélmény csekély.

 

Mit is akar ezzel mondani? Miért is kevés a sikerélmény a gyermeknevelésben? Normális ez a nő, aki ilyet leír? - kérdezhetik joggal. Nos, igen, normális. Háromgyermekes anya. Aki tapasztalatból tudja, hogy annak a nőnek, aki korábban felelősségteljes vezetői munkát végzett, nap mint nap szellemi kihívásokkal szembesült, kreatívan alkothatok és teljesítményét munkatársai és főnökei is elismerték, csak időszakosan elegendő a babavilág.

 

Az első hónapokban, tán az első évben is jól esik a pihenés, a munkahelyi nyomás alóli felszabadulás. Új feladatként ott az újszülött, aki egész napos gondoskodást igényel. De egy idő után a nőben rejlő belső gyermek, a szelleme, értelme éhezni kezd.... Hiába tökéletes anya és hibátlanul ragyog otthon a lakás, az elme alkotói vágyát csak időszakosan köti le a szalvétatechnika és a kötögetés. Milyen sok kismama lesz a számítógép rabja? Mennyien menekülnek a blogírásba és találják meg cset-oldalakon a hasonló gondokkal küzdő kismamák társaságát?

 

No és mennyien küzdenek azzal, hogy női szerepüket immár alig tudják megélni. Ugyan, a játszótérre csak nem veszek kiskosztümöt és magas sarkút... A férfi fizetéséből tán nem minden hónapban telik fodrászra és kozmetikusra sem, mint régen. Új fehérneműket sem vesztek magatoknak, ugye, anyukák?

 

Több-kevesebb gondolkodási idő után aztán megszületik a döntés: az anya visszamegy dolgozni. Mert szükség van a keresetére, mert szüksége van kihívásokra és szellemi munkára, felnőtt emberek és nem csak anyatársak társaságára. Mert ha nem megy vissza, akkor betöltik az állását, hiszen minél többet tölt távol munkahelyétől, annál valószínűbb, hogy főnökei már rég elfelejtették korábbi munkabírását, kreativitását és problémamegoldó képességeit. A családi döntés meghozatala után sorra veszik a lehetőségeket: Mi legyen a kicsivel? Egészséges, érett gyermek, valahol egy és két éves kor között. A gyermektársaságot kedveli, de még nem játszik együtt más gyermekekkel. Egyértelmű, hogy gondoskodás, biztonságos környezetet és szakértő nevelést igényel abban az időben is, amikor az anya nincs otthon. Szerencsés családokban szóba jöhet egy nagymama, aki szívesen vállalja a kis unoka nevelését. Mások a bébiszitter vagy egy magánbölcsőde mellett döntenek, mert akkor a gyermek saját, ismert és védett környezetében töltheti a napokat. Nézzük a költségeket! A nagymama nyilván nem kér pénzt, legfeljebb a napi túró rudit és joghurtot meg a gyümölcsöket szerzik be. A magánnapközi, magánbölcsi vagy a bébiszitter már jóval költségesebb megoldás. Az előbbiekben havi 80 és 100 ezer forint közti összeget kérnek, a bébiszitter óránként egy ezrest elviszi, ami havi szinten - még kedvezményeket is beszámítva és nyolc órás munkahetet feltételezve - 120-160 ezer forint. Azoknak az anyáknak, akik nettó fizetése meghaladja ezt az összeget, megnyugtató megoldás lehet a két megoldás egyike. Hány ilyen anyukát ismernek? A többség számára tehát marad az önkormányzati bölcsőde, mint költségkímélő kényszermegoldás. Illetve maradt, eddig a megoldás. Mert mostantól a bölcsődei díjak bevezetése lehetetlenné teszi a kisgyermekes családok életét. Ha az anya visszamegy dolgozni, de fizetése egy jelentős részét a gyermek bölcsődei ellátására fizeti ki, akkor joggal kérdezi, hogy mi a célja az intézkedésnek.

 

 

Európában utolsók között kullogunk minden statisztikában: kevesebb nő vállal, vállalhat politikai szerepet, kisebb a vállalati felsővezetők közt a nők aránya. Svédországban már az apáknak is kötelező néhány hónapot "gyesen" tölteni, hogy megtapasztalják az anyaság vitathatatlanul értékes és nemes kihívásának a másik oldalát, az egyhangúságot és a depressziót.

 

  

---------------------------------------------------------------------------------------

 

Tegnap egy közösségi portálon feltettem a döntéssel kapcsolatban az alábbi kérdést:

 

 

Az eddig beérkező vélemények azt tükrözik, hogy az erzsébeti szülők többsége nem támogatja a térítési díj bevezetését. Meggyőződésem, hogy egy alaposan előkészített - hatásvizsgálatok és költségkalkulációk birtokában - lefolytatott társadalmi egyeztetés során egy komplex család és szociálpolitikai program részeként a javaslatot többen is támogatták volna (per pillanat nem éri el a támogatottsága a szülői vélemények 10%-át sem), de ez legyen a gondja annak, aki a javaslatot minden komolyabb előkészítési és egyeztetési folyamat nélkül beterjesztette.

 

 

Pesterzsébet önkormányzati képviselője